Két folytatásos történet, kétféle világ. Emily naplója egy fiatal fordító őszinte bejegyzésein keresztül mesél a munkáról, a barátságról és a szerelemről. A szalon Lara, Mia, Nico és Gael mindennapjairól szól, amelyeket a vendégek és a váratlan helyzetek kavarják fel. Hetente érkeznek új részek; mindkét sorozatot az elejétől olvashatod.
A hét legfontosabb eseménye az Adele-lel töltött közös napunk volt. Kedden reggel felhívott, amikor még épp csak ébredeztem. – Ne reggelizz, ma én viszem a kaját – hadarta, ahogy felvettem a telefont. Riadtan ültem fel az ágyban. Értetlenül kapkodtam ide-oda a fejem, és próbáltam valami kapaszkodót keresni, amiből egyértelműen kiderül, hogy milyen nap van. Attól féltem, hogy egyszerűen kiesett a hét nagy része az életemből. Kurvára megijedtem. Egyáltalán eszméletemnél voltam? Vagy csorgó nyállal feküdtem itt ki tudja, mióta?
Hatalmas sóhaj kíséretében nyílt a bejárati ajtó. A csapzott, kortalan, sápadt arcú, hátizsákos nő megállt a küszöbön, és kisimította a homlokára tapadt, padlizsánszínűre festett tincseket. Fülig érő haján kétujjnyi lenövés büszkélkedett. Táskája pántja a mellénél meggyűrte és bordó bársonyszoknyája derekából is kirántotta a használattól megszürkült, hosszú ujjú fehér blúzt. Aranycsatos szandáljából kilátszott a nejlonharisnya orrvarrása.
Hétfőn bementem az irodába. Nos, az elmúlt fél év itthonléte megtette a hatását. Totál kívülállónak éreztem magam. Persze, amikor megláttam a mi kis Barbie-babánkat, Brigitte-et a recepción, felderült a képem. Esküszöm, a haja még világosabb, a szája még dúsabb lett, a cicijei pedig nőttek vagy két számot. Azok a lakkcsizmák pedig! Már teljesen megfeledkeztem róluk. Most éppen valami fehér, térd alá érő csodát viselt, a tetején virág alakú kivágással. Eszem megáll. Szeptemberben. Rózsaszín miniruha, ami még mondjuk érthető, mert jó az idő. De csizmával. Eh. Nem lennék ott, amikor leveszi.
Nem is Vera, hanem a maga előtt tolt, vibráló feszültség nyitotta ki a szalon ajtaját. A magas, szikár, térdig érő farmerruhát viselő fiatal nő sápadtan állt meg a küszöbön. Befelé szorította az ajkát, mintha egészen eltűnt volna a szája. Válla minden zaklatott lélegzetvételnél megemelkedett.
Elkészült a bárpultom! Annyira hihetetlen, hogy a múlt héten még csak álmodoztam róla, most meg azon írom a naplómat. Törtfehér, matt felület, négy elegáns, ívelt háttámlás, világosszürke huzatú bárszékkel. Majd szétvet a büszkeség. Egyelőre nem tudok betelni vele.
Friss, illatos őszi reggel köszöntötte a szalon dolgozóit. Mia érkezett elsőként. Átfutotta az időpontokat, majd egy kis, szív alakú öntapadós cetlire felírta, amit az első vendégről tudni kellett. Nicónak a fogasra akasztott köténye fölé, Larának az UV-lámpa tetejére simította az üzenetet. Szerette, hogy ilyen apróságokkal is kimutathatja a törődését.
Micsoda reggellel indult a szabadságom! Hétfőn Ben mellett ébredhettem egy mesés ház gyönyörű udvarára néző, üvegfalú kuckóban. Amikor kicsit magunkhoz tértünk, egy kellemes, frissítő zuhanyzás után visszabújtunk az ágyba, hogy igazán jól induljon a nap. Ben még mindig isteni szerető.
– De jó, hogy hoztam magammal kendőt – hasított bele egy magas, éles hang a szalon csendjébe. Lara összerezzent. Nem hallotta az ajtónyitást, ezért váratlanul érte a vendég megszólalása. Mia a konyhában szedte ki a törölközőket a szárítógépből. A húszas évei elején járó, magas lány vékony csíkra tetovált szemöldöke alól szigorúan nézett körül a szalonban. Csücsörített, arcizmai megfeszültek.
Még most sem hiszem el, hogy vége. Nemcsak a melónak, hanem úgy általában ennek a hétnek. Azt reméltem, hogy pénteken normális időben végzek. A tervem az volt, hogy felhívom Bent, és belenyögöm a telefonba, mennyire kívánom. Ő persze azonnal hozzám rohan, és a lakás minden pontján magáévá tesz. Ehelyett éjfél előtt tíz perccel, kibőgött szemmel sikerült elküldenem az utolsó anyagot. Fáradt voltam, dühös, és úgy sajnáltam magam, hogy semmire sem vágytam. Vetkőzésre a legkevésbé.
Mia az utcán topogott, és nyújtogatta a nyakát, hogy elsőként köszönthesse a szalon idős törzsvendégét, Rositát. A recepciós hidrogénszőke, vékony szálú haját meg-meglibbentette a folyó felől érkező könnyű nyári fuvallat. Világoskék blúzában és egy árnyalattal sötétebb vászonnadrágjában úgy festett, mintha szándékosan helyezték volna oda, hogy feldobja az egyhangú utcaképet.
